Ókor: jóindulatúnak tartották a két világ között álló lényt.

Középkor elején: Németországban legkorábban a Walkürökkel rokon, erdei istennőként tisztelt nőalak volt a boszorkány.

A kereszténység elterjedése: hozzájárult a jelentésváltozáshoz, a negatív töltet kialakulásához. A keresztény autoritások az eredetileg pogány fogalmakat átértékelve az eretnekség körébe vonták, melyben a sátán központi szerepet játszott.

A középkori boszorkányok eredetének elméletei:

1. Egyesek szerint a boszorkányság nem volt más, mint egy szociális forradalmi mozgalom, melynek kettős célja: az alsóbb rétegek felkelése a feudális kizsákmányolás, főként a hírhedt "első éjszaka joga" ellen és az antik kultuszok és szokások újraélesztésére irányuló törekvés.

2. Kelta-elmélet: e szerint a boszorkányság ősi pogány természeti vallás maradványait őrzi, a Sabat pedig ősi kelta "istentisztelet".

3. Diana-kultusz: röviddel a kereszténység elterjedése előtt a 4-6. sz-ban virágzott az erdei istennő kultusza, mely talán a boszorkány-kultusz forrása lehetett.

4. Kettős elmélet: az észak-európai (kelta) és a dél-európai (ördöggel szerződő) boszorkányalakból az inkvizíció zagyvált össze egyet.

Kezdetben még különbséget tettek boszorkányság és varázslás között, a varázslás nem számított akkora eretnekségnek (oka: a varázsló azt mondja: "Azt parancsolom az ördögnek..., míg a boszorkány kér, afféle imádságként, elismerve az ördög felsőbbrendűségét)