A frigyláda

I. Részlet Kriston Endre írásából
(megjelent Színes UFO, 1999. április-május)

A világ – bibliai szempontból – legfontosabb tárgya egyszerűen eltűnt a történelemből. A Biblia legnagyobb rejtélye és egyben legtitokzatosabb tárgya a frigyláda, ám a kibontakozó zsidó hit alapkövéről még csak annyi utalás sincs a Szentírásban, amelyről következtetni lehetne arra, hogy mi is történt az ereklyével. Magáról a tárgyról viszont annál több részlet áll a rendelkezésünkre, legalább is látszólag. Amikor megpróbáltam rekonstruálni a frigyláda kinézetét, rá kellett jönnöm, hogy ahány ábrázolás, vagy bibliai metszet létezik, szinte mindegyik másként mutatja be ezt a titokzatos ereklyét. Ráadásul már a méretek körül sincs igazán rendben minden, arról pedig már nem is beszélve, hogy a frigyláda önmagában mitsem jelent, hiszen számos kiegészítő felszerelés és eszköz tartozott hozzá, amelyeket egy különös – több építményből és részből álló – helyen kellett tartani. A frigyláda és a hozzátartozó asztal, gyertyatartó és oltár, valamint a kiegészítők elkészítésének módja, az elhelyezésükre emelt sátor és szentély építésének részletes leírása megtalálható a Bibliában, Mózes II. könyvének 25-27 részében, így ennek részletes idézésétől – helyhiány miatt – itt eltekintek.

Ezen tárgyak és eszközök esetében talán az a legfontosabb, hogy formájukat a Biblia nem írja le, de minduntalan olvashatjuk az Úr figyelmeztetését: Mindenestől úgy csináljátok, a mint én megmutatom néked... (Mózes II.25.9.) illetve Vigyázz, hogy arra a formára csináld, a mely a hegyen mutattatott néked (Mózes II.25.40.). Ezekből a kijelentésekből egyértelmű, hogy az Úr nem csak hogy inti Mózest a műveleti utasítások betartására, hanem kiderül az is, hogy Mózesnek mindezt meg is mutatta. Tehát létezett egy prototípus, amelynek a pontos másolatát kellett elkészíttetni. Mózes arra is pontos utasításokat kapott, hogy a szent tárgyak és építmény mely részét miből és kikkel készíttesse el. Pontosan meghatározza a felhasznált anyagot és azoknak a méretét is.

Hogy maga a frigyláda mit tartalmazhatott, arra történészektől kezdve régészeken át egészen a fantasztákig meglehetősen sok hipotézist állítottak már fel. A frigyládát a Bizonyság ládájának is nevezik, s ez a bizonyság állítólag a Tízparancsolat kőtáblája, amit Mózes kapott a Sínai hegyen az Úrtól annak bizonyságául, hogy ő valóban kiválasztott, aki az Úr szavait tolmácsolja. Állítólag az első széttört kőtáblák maradványait is a frigyládában helyezték el.

Mások szerint a láda a manna nevű élelmiszert előállító készülék tartója volt. Az ún. mannagép a XX. századi rekonstrukciók alapján egy atomenergiával működő, elektromosságot termelő szerkezet lehetett, amely sugárkezelt zöldalgából állított elő fehérjetartalmú eledelt a Sínai-félszigeten negyven évig vándorló, 600 000 lelket számláló izraelita törzs számára. A vizet a hajnali harmat szolgáltatta, a sugárzáshoz szükséges rendkívüli energiát pedig állítólag egy mini-atomerőmű, amely mellékesen elektromosságot is előállított, amely a láda fedelén lévő két különös lény – a kerubok – szárnyai között jól láthatóan meg is jelent. Köztudott ugyanis, hogy a láda fedele fénylett, világított.

Itt meg kell állni egy percre, mert senki sem tudja, mit jelent a kerub szó. Számos bibliakutató szerint angyalokról vagy valamiféle mitikus, szárnyas teremtményekről van szó. Ugyanakkor ezek a lények dolgos teremtmények voltak, hiszen részt vettek a sátor és a függöny anyagainak elkészítésében. Elsősorban a szövetekkel anyagokkal dolgoztak hiszen a Biblia szerint az Úr utasítása így szól: Kérubokkal, mestermunkával készítsék el azt. A kerubok már korábban is léteztek, hiszen a Paradicsomban ők őrizték a Tudás Fáját, tehát nem valószínű, hogy mezítelen, szárnyakkal felruházott fiúcsecsemők lettek volna, ahogyan az angyalokat (kerubokat) sokan ma is elképzelik. Ugyanakkor számos babiloni ábrázolásban találkozhatunk szárnyas lényekkel és ha úgy tetszik, ezt régészeti bizonyítéknak tekinthetjük a kerub elnevezésű szárnyas lények létezésére.

Tehát a kerubok a frigyláda tetején helyezkedtek el és szárnyaik közül fény sugárzott. Ebből a fényből szólalt meg maga az Úr is. Ezért sokan úgy gondolják, hogy a frigyláda egyfajta adó-vevő készülék lehetett, amelyben a kondenzátor szerepét az aranylapok szolgáltatták. Feltételezhető, hogy a láda valóban rendelkezett elektromossággal. Aki hozzáért, azt villám büntette, és azonnal meghalt. Tudjuk azt is, hogy akik védőruházat nélkül túl közel mentek hozzá, súlyosan megbetegedtek és leginkább napjaink sugárbetegségére hasonlító tüneteket produkáltak. Tény, hogy a láda hatalommal ruházta fel tulajdonosait, védte a népét, amely hűséges volt hozzá.

Hogy melyik verzió igaz, azt nem az én tisztem eldönteni. ...

Az a kérdés viszont, hogy kik is kommunikáltak rajta keresztül, továbbra is a történelem rejtélye marad, mint ahogy az is, hol lehet a frigyláda. Ennek kiderítéséhez viszont át kell tekintenünk a tárgy dokumentált történetét.

Mint közismert, Mózes a Sínai hegy lábánál készíttette el a ládát, majd azt a negyven évnyi bolyongás alatt a sivatagban hordozták és időnként a frigysátorban (gyülekezet sátra) helyezték el.

Mózes halálát követően, már a Kánaán földjéről egy alkalommal a nyugati héber törzsek egyike, a fileszteusok egy győztes csatát követően elrabolták a ládát, de az csak bajt hozott rájuk. Akik a közelébe kerültek, mind meghaltak, vagy különös betegség végzett velük. Kiütés, hányás, hajhullás, daganatok jellemezték ezt a ragályt, ezért a ládát visszaküldték jogos tulajdonosainak, az izraelitáknak. Amikor a ládát szállító szekér visszatért Béth-Sames határáig, hetven fiatal ember is látta, akik éppen aratni készültek. Ők mind meghaltak – és megvere őket az Úr, 1. Sámuel 6. 19.).

A láda ezután Béth-Samesből Kirjáth-Jeárimbe került, ott pedig Abinádáb házába, ahol annak fia, Eleázár őrizte húsz éven át. Ezt követően Saul, Izrael első királya felhívta veje, Dávid – a későbbi király (Kr.e. 1013-973) – figyelmét a titokzatos tárgyra. David ezt követően harmincezer emberrel útnak indult, hogy Jeruzsálembe szállítsa a frigyládát. Ekkor történt a jól ismert baleset: A ládát egy szekéren szállították és természetesen azt Abinádáb fiai, Uzza és Ahio kísérték. Ahio ment a szekér előtt, Uzza pedig mellette, amikor is az ökrök megrántották a szekeret és hogy a láda le ne essen, Uzza kézzel próbálta megtámasztani, a láda viszont halállal sújtotta. Tehát a láda még mindig működött, vagyis energiát termelt. A tárgy végül eljutott Jeruzsálembe, ahol Dávid újból csak sátrat építtetett számára – talán a régi leírások alapján újra üzembe kívánta helyezni? A ládáról legközelebb Dávid utódja, Salamon király gondoskodott (Kr.e.970-931 között), aki egy hatalmas templomot építtetett és abban helyeztette el a frigyládát. Állítólag itt állt a láda több, mint háromszáz éven keresztül sértetlenül. Ez idő alatt legalább négyszer rabolták ki a hódítók a templomot, de a ládához, ami aranyból készült, senki sem nyúlt. Feltehetően a ládát ezen alkalmakkor gondosan elrejtették, hiszen az utolsó bibliai feljegyzés – Kr.e. 586 tájékán – arról tudósít, hogy a ládát helyezzék vissza Salamon templomába, de kihangsúlyozza, hogy most már nem kell a vállon hordozni, vagyis nincs szükség a tartó rudakra és a láda megérinthető. (2.Krónika 35.3.) Kimerült volna a láda energiája Jeruzsálem elpusztításakor? Vagy kicserélték volna egy másolatra? Nem tudni biztosan. Ebben a korban a káldeusok (babilóniak) oldalán álló Jeremiás próféta (Kr.e.kb 650-585) fellázította a népet az egyiptomi vazallus Joákim júdeai király (Kr.e.608-597) ellen, aki végül is szövetkezett az egyiptomiakkal, s azok akik elindultak Jeruzsálem felé. Hírét vette ennek II. Nabukodonozor (Kr.e.605-562) babiloni király, aki szintén csapatokat indított Jeruzsálem megszállására és Kr.e.586-ben meg is hódította azt.

A babiloniaknak nem csak az izraeliták, hanem az egyiptomiak ellen is harcolniuk kellett, így a csata elhúzódott. Közben az izraeli vezetőt, Jeremiást Joákim király halálra ítélte, de tanácsadója, Abimélek, egy etiópiai hivatalnok közbelépett és megmentette Jeremiást, aki maga is tartott a babiloni hódítóktól. Az apokrif iratok szerint Jeremiás és Abimélek erős emberek társaságában egyetlen éjszaka alatt elszállította a frigyládát és a szent oltárt a közeli hegyek – más források szerint a Sinai hegy – egyik barlangjába. Ezt a helyet senki ember fia meg nem találhatja, amíg az Úr az ő népét újra össze nem gyűjti és meg nem áldja (2 Makkabeusok 2, 4-7).

Ettől kezdve a frigyláda sorsát homály fedi. A bibliai iratok sem említik többet, ellenben egy másik szent iratban, az etióp Kebra Negest (jelentése Királyok ragyogása, Királyok dicsősége) eposzban annál több érdekesség olvasható nem csak a frigyládáról, hanem eltűnésének valódi körülményeiről is.

A Kebra Negest Kr.e. 850 körül született és csak arab fordítása maradt fenn. Ez utóbbi Kr.u. 409-ben íródott, így olyan utalások is belekerültek, amelyek az eredeti Kebra Negestben nem voltak megtalálhatók. Itt elsősorban keresztény tanokról és Jézusra történő utalásokról van szó, de ezek nem befolyásolják a frigyláda további történetét.

A Kebra Negest szerint a frigyláda eltűnésének története Salamon uralkodásának idejére, Kr.e.970-931 körülre tehető. Salamont Kr.e. 959-ben látogatta meg Etiópia királynője, a szépséges Makeda, aki sokat hallott a jeruzsálemi templom kincseiről és a nagy tudású bölcs és bohém királyról, aki már hat éve uralkodott népén. Makeda hamar elcsábította Salamont, aki mindenféle kincsekkel halmozta el az etióp szépséget. Ezek a kincsek hatezer szekérre fértek csak fel, de volt köztük egy rejtélyes szekér is, amely a levegőben megy és amelyet istentől kapott bölcsessége alapján maga (Salamon) készített (Kebra Negest 30. fejezet). Ez a titokzatos repülő szekér nem az egyetlen égi jármű lehetett az ókorban. Ma már közismert tény, hogy az ókori iratok tele vannak repülő szerkezetek leírásával, sőt akad olyan beszámoló is, amely hatalmas égi csatákról szól.

Miután Makeda hazatért Etiópiába, megszülte Salamon gyermekét, Baina-lehkemet, aki királyhoz méltó neveltetésben részesült. Megismerte a tudományokat, a művészeteket, a fegyverek használatát és az apjától kapott repülő szekér irányítását is. Kr.e. 937-ben, huszonkét évesen végre ő is útra kelt, hogy megismerhesse apját, aki őt is bőkezűen megajándékozta és megkülönböztetett vendéglátásban részesítette.

Igen ám, de Baina-lehkemet mindez hidegen hagyta. Őt csupán a titokzatos képességű frigyláda érdekelte, amelyről Makeda oly sokat mesélt neki. Ezért megkérte a bölcs királyt, adja kölcsön az oltalmat biztosító ládát anyja számára. Salamon kissé megrémült ettől a kívánságtól és hiába magyarázta Baina-lehkemnek, hogy a ládának semmi hasznát sem vennék. Fia azonban makacsul kitartott a kérés mellett, ezért Salamon ráállt a dologra, de feltételeket szabott: A ládát titokban kell elszállítani, és hivatalosan ő semmit sem tud az etióp herceg tervéről.

Baina-lehkem összehívta embereit és megbeszélték a haditervet. Jeruzsálem különböző asztalosaival elkészíttetnek olyan részeket, amelyek egy-egy eleméből pontosan összeállítható a frigyláda másolata. A ládát ezután maga Baina-lehkem cserélte ki a hamisítványra apja óvintézkedéseinek figyelembevételével.

Először elszállították a letakart eredeti ládát, majd az etióp herceg visszatért a szentélybe és ott összeállította a hamisított frigyládát. Az eredetit időközben társai az etióp táborba szállították és elásták. Hogy ne keltsenek feltűnést, egy hétig még Jeruzsálemben maradtak. Baina-lehkem ezalatt többször is belépett apja és a főpapok társaságában a szentélybe.

A főpapoknak így nem állt módjukban az eredetinek hitt láda üzemeltetése, hiszen mindig velük volt valamelyik idegen, márpedig a ládát csak a főpapok érinthették meg és csak is akkor üzemeltethették, amikor rajtuk kívül senki más sem volt a szentélyben.

Baina-lehkem tehát egy hét múlva indult útnak Etiópiába. A ládát kiásták és számos értéktelen limlom, kacat és ruhanemű közé rejtve az egyik szekéren helyezték el és a karaván útnak indult. Kétnapi járóföldre Jeruzsálemtől a frigyládát áttették a sivatagban, fegyveres kísérettel várakozó égi szekérre, amelyet még Makeda királynő kapott Salamontól. Itt kiderül az is, milyen hatalmas lehetett hogy ez az égi szekér, hiszen a karavánban lévő minden ember, szekér, ló, öszvér és teve felemelkedett vele. Ehhez viszont a frigyláda szolgáltatta az energiát.

Kiindult a ládából egy felhő és fátyolként burkolta be azt, védve a napsugarak ellen. Nem más húzta a szekeret, mint ő maga (a láda energiája?) miközben egyrőfnyire a föld felszíne fölé emelkedett...és minden úgy haladt szekerén mint egy hajó a tengeren, mint egy sas a szelek szárnyán (Kebra Negest 46-52. fejezet).

Ekkortájt fedezhették fel a cserét Jeruzsálem papjai, akik azonnal felelősségre vonták Salamont. A király kénytelen volt sereget küldeni fia karavánja után, és amikor elvesztették annak nyomait, Salamon rájött, hogy csúful becsapták. Az eseményeket természetesen titokban kellett tartani, hiszen ha kitudódik, hogy az oltalmazó szent láda már nincs Jeruzsálemben, ellenségei minden bizonnyal támadást indítottak volna. A papok tökéletesítették a másolatot, pótolták hiányosságait sőt még Mózes kőtábláinak másolatát is elhelyezték a hamisítványban, amely természetesen nem működött és már nem volt képes csodákra. Ezért szigorították a szentélybe lépés feltételeit is és így tökéletesen titokban tudták tartani a frigyláda eltulajdonítását.

Baina-lehkem égi útja Egyiptomon át vezetett, majd Waqerom etióp városban megállt egy kis időre. Az égi szekér sebességére jellemző, hogy egy nap alatt akkora utat lehetett vele megtenni, mint egy szekérkaravánnal három hónap alatt. Innen már csak a herceg és néhány kiválasztott repült tovább a Makeda-hegy nevű fővárosba, ahová pár órán belül meg is érkeztek. A királyné hatalmas ünnepséget rendezett a szent Sion – a Kebra Negest így nevezi a frigyládát – megérkezésére. Harminckétezer ökröt és bikát áldoztak a tiszteletére. Napokig tartott a mulatozás és Beina-lehkem is elnyerte méltó jutalmát. Makeda, Etiópia és Sába – a sábai királyság a mai Jemen területén volt – királynője lemondott trónjáról a dicsőséges királyfi, Baina-lehkem javára, akit ettől kezdve I. Menelik királyként ismer a történelem.

A király első intézkedése a Sion ládájának biztonságba helyezése volt. A Makeda-hegy erődítményében elkülönített részen építették fel a sátrat és a szentélyt – tehát a biztonsági előírások még itt is érvényben voltak – és a ládát, amely ragyogott azaz még mindig működött – itt helyeztette el és őrzéséről éjjel-nappal háromszáz felfegyverzett őr, a Sion őrök gondoskodtak. A frigyláda tehát a cserét követő harmadik napon már ebben az erődítményben állt és itt is őrizték hosszú éveken keresztül, mígnem szárazföldi úton Axumba szállították, ahol állítólag ma is megtalálható a Szűz Mária templom rézkupolás kápolnájában, gondosan elzárva az avatatlan, kíváncsi szemek elől... De vajon tényleg itt rejtőzik? Erre a kérdésre nem tudhatjuk a választ.

...

Rövid történelmi nyomozásunkból az is kiderült, hogy maga a láda még működött (világított), amikor Salamon király és Sába királynéja – akit Makedával, Etiópia királynőjével azonosítanak – fia, I. Menelik király repülő szekéren elszállított Jeruzsálemből. Azt is tudjuk, hogy ettől kezdve a hasonmás frigyláda, amelyet még Menelik készítetett a lopás elleplezésére, és Salamon király utasítására tökéletesítetté is, már semmilyen csodás képességekkel sem rendelkezett annak ellenére, hogy a frigyláda eredeti kiegészítői még mindig Salamon templomában voltak. (A ma is élő, néhány elemében kicsit másképp szóló etióp hagyományról részletesen ír Jel és Pecsét c. magyarul is megjelent könyvében Graham Hancock. Az író két ízben - 1983-ban és 1990-ben - járt annak templomnak a közelében, ahol állítólag ma is őrzik a frigyládát. Első alkalommal is beszélt az őrzésével megbízott pappal, majd másodszor az örökébe lépett másik pappal. Tehát a könyv szerint a frigyládát napjainkban is Etiópiában őrzik. - a Fogadós megjegyzése.)

Ebből a tényből következik, hogy a frigyláda, a különleges alakú és formájú oltár, az asztal és az ugyancsak különleges alakú és anyagú gyertyatartó (mécses?) egy egységes gépezetet kellett, hogy alkosson. E gépezet legfontosabb részét maga a frigyláda alkotta, amelynek tetején a szárnyas lények (a kerubok) szárnyai közül szólalt meg az Úr és adta útmutatásait Mózesnek. Mindezt fokozta az a tény, hogy a kerubok szárnyai között állandóan vakító fény volt látható.

Műszaki szempontból az is biztosra vehető, hogy a frigyláda elektromosságot termelt, tehát egyfajta akkumulátor szerepet is betöltött.

De vajon az istennek, magának az Úrnak mi szüksége lehet egy ilyen elektromos szerkezetre ahhoz, hogy üzeneteit közvetíteni tudja a kiválasztottnak. Ha Isten valóban létezik – márpedig miért ne létezhetne – nem elgondolkodtató, miért kell ilyen bonyolult szerkezetet készíteni ahhoz, hogy Mózes kapcsolatot tartson fönn vele? Ráadásul akkor, amikor tudjuk, hogy az Úr megmutatta Mózesnek a frigyláda és annak kiegészítőinek prototípusát. Nem lett volna egyszerűbb az Úrnak, ha egyszerűen odaadja ezt a prototípust Mózesnek? A logika tehát egészen mást feltételez. Lássuk sorban azokat a lehetőségeket, amelyek Mózes és a frigyláda rejtélyének megoldásához vezethetnek.

Tudjuk, hogy a frigyláda és a kiegészítői az alábbi feladatokat (funkciókat) látták el:

1. Kapcsolattartás egy, az emberinél magasabb, Úrnak nevezett intelligenciával, amely irányította és befolyásolta az izraeli törzs életét, kultúráját, tehát civilizációs fejlődését.

2. Energiát szolgáltatott, amely vagy az emberek ellátásában szerepet játszó manna-gép energiáját biztosította, vagy a kapcsolatteremtéshez és a kapcsolattartáshoz szükséges energiát szolgáltatta. Ennek vizuálisan is megnyilvánuló jele a kerubok szárnyai közül sugárzó fény.

3. A frigyládát ellátó energia minden bizonnyal nukleáris forrásból táplálkozott, hiszen évszázadokig képes volt működtetni azt. Számos olyan utalás található a Bibliában, amely arra utal, hogy a ládát gondatlanul megközelítőkön olyan különös betegség tünetei jelentkeztek, amelyek mai ismereteink szerint leginkább a sugárbetegség szimptómáihoz hasonlók. Egy kis fantáziával az is elképzelhető, hogy a nukleáris fűtőanyagot az Úrtól kapott kőtáblák tartalmazták, hiszen ezeket biztos, hogy elhelyezték a frigyládában.

4, A láda energiája nem csak a kapcsolattartásban játszott szerepet, hanem képes volt a levegőbe emelni azt a különös repülő szekeret, amelyet Salamon ajándékozott Sába királynéjának, és ami jelentős szerepet játszott a frigyláda eltulajdonításában.

5, Ugyanez az energia romboló energiává változott, amikor halállal sújtotta az izraeliták ellenségeit, a ládát óvatlanul megérintőket, illetve szerepet játszott Jeruzsálem falainak lerombolásában.

Mindezekből következik, hogy maga a láda sokkal inkább egyfajta nukleáris minierőműnek, vagy akkumulátornak tekinthető, mintsem adóvevő készüléknek. Ezt látszanak bizonyítani azok az óvintézkedések, amiket magával a ládával kapcsolatban hoztak. Ugyanakkor tudjuk, hogy a láda szoros tartozéka volt az asztal, az oltár és a gyertyatartó. Mivel azzal is tisztában vagyunk, hogy a láda egyik fő funkciója a kapcsolattartás volt, azt kell feltételeznünk, hogy maga a láda csak azt a nem éppen kis mennyiségű energiát szolgáltatta, amellyel az asztal, az oltár és a gyertyatartó egyfajta adóvevő szerkezetként funkcionált és a kerubok szárnyai között keletkezett frekvencia kisülést irányította. Ez a rezonancia napjaink hangszóróiban található membránként működve hangokat bocsátott ki, amit végül is az Úr hangjaként értelmezhetünk. Ez akár természetes beszéd is lehetett, amely Mózes nyelvén szólt, de akár a titkos egyiptomi nyelv vagy bármilyen más kommunikációs forma (pl. morze) is szóba jöhet. Egyszóval semmi sem zárja ki annak lehetőségét, hogy a szerkezet révén Mózes az Úrral társalgott volna. De vajon ki, kik, vagy mi rejtőzhet az Úr képe mögött? Erre többféle verziót is el lehet képzelni:

A. Mózes valóban a teremtő, mindenható, mindenütt jelenlévő és mindent irányító, felügyelete alatt tartó ISTENNEL találkozott, akit Úrnak nevezett. Ebben az esetben viszont semmi sem indokolja, miért kell az Úrnak (Istennek) a kommunikációhoz egy elektromossággal működő műszaki eszköz?

B. Mózes kitalálta az egész történetét és egyiptomi neveltetésének köszönhetően, az ottani galvánelemek és világító lámpák mintájára készíttetett egy csodás arany eszközt, amely népe fölötti hatalmát volt hivatott erősíteni.

Mindent megtett, hogy az eszközt és saját szerepét misztikus színben tüntesse fel és a lebukás elkerülése véget szigorúan szabályozta a frigyláda megközelítésének módját. Amennyiben Mózest szekta vezérként kezelnénk, úgy nem lenne kizárható ez a verzió. Igen ám, de ebben az esetben honnan vette az atomenergiát, és hogyan tudta felruházni a frigyládát azokkal a csodás képességekkel, amelyeket jól ismerünk? Ez esetben Mózes halála után minden valószínűség szerint lelepleződött volna a csalás, de a láda még jó pár száz évig betöltötte szerepét. Legalábbis az akkori papok szerint. Tehát a láda és kiegészítői révén nem csak Mózes kommunikált az Úrral vagy azokkal, akik Úrnak neveztették magukat. Ez a verzió tehát nem állja meg a helyét, és ne feledjük azt sem, hogy Mózes az emberiség alaptörvényeit is közvetítette a Tízparancsolat formájában.

C. Mózes egy olyan földi civilizáció képviselőivel állt kapcsolatban, amely már több, mint tízezer éve uralta és irányította a Föld kulturális és technikai fejlődését. Ennek történelmi nyomait a világ minden részén felfedezhetjük, az angliai Stonehenge építményeitől az indiai Mahábhárata eposzig, a kínai és afrikai hagyományokon át Egyiptom, Mexikó és a húsvét-szigeti megalitikus építményekig.

Ennek a civilizációnak – amelyet sokan Atlantisz hagyományaival kötnek össze – az egykori létezésére ma már egyre több és több bizonyíték áll rendelkezésre. A feltételezések szerint ez a civilizáció katasztrófát szenvedett és a kipusztulás szélén állt. Fejlettségi szintjét tekintve több száz, ha nem ezer évvel az adott kori emberiség előtt állt. Ismerte a repülést, az atomenergiát, a Föld gömb alakját, sőt talán már a kozmoszba is kijutott. A Tízparancsolat formájában azokat a törvényeket határozta meg az emberiség számára, amelyek annak fennmaradását segítették elő. Égi szekereiken járva Indiától az amerikai kontinensig számos kiválasztott törzs életét irányították és befolyásolták. Az izraeliták az egyik ilyen törzs lehetett és ne feledjük, a Mózessel való kapcsolat sem a véletlen műve. Gondoljunk Mózes egyiptomi neveltetésére, amelynek során a titkos papi tudományokba is betekintést nyerhetett és minden bizonnyal tudott az egyiptomi kultúra és az atlantisziak kapcsolatáról. Még az is elképzelhető, hogy már a kivonulás előtt kapcsolatba lépett ennek a magasan fejlett földi civilizációnak a megmaradt kevés képviselőjével. Kitérhetnék itt az óriásokról szóló hagyományokra és számtalan történelmi rejtélyre, amelyek alátámasztják egy ilyen nagy tudású, technikailag fejlett civilizáció létezését és pusztulását. Ez viszont nem tartozik szorosan a tárgyunkhoz. Fogadjuk hát el mindezt egy lehetséges verzióként. Eszerint tehát a frigyláda a magasan fejlett földi civilizáció eszköze volt, mint rádió adó-vevő készülék, és mint energiaszolgáltató rendszer. Természetes, hogy nem adhatták oda a prototípust Mózesnek, mint ahogyan mi sem bocsátjuk egy bennszülött pápua törzs rendelkezésére elektromossággal működő adó-vevőnket. Ez az eszköz túl idegen lenne társadalmuknak, és vagy azonnal megsemmisítenék, mint az istenek átkát, vagy azonnal szent tárgyként tisztelnék, de eszükbe sem jutna, hogy elemet tegyenek bele és megnyomják azt a zöld gombot, ami a bekapcsoláshoz szükséges. Ellenben ha elmagyarázzuk nekik, hogyan kell egy adó-vevő készüléket az ő technikai tudásuk és anyagaik felhasználásával elkészíteni és működtetni, akkor a tárgy, bár továbbra sem veszti el mágikus, isteni szerepét, mégis mint eszköz kerül az adott társadalomba, amely azt használni is fogja. Ez így számomra logikusnak tűnik.

D. A közismert paleoasztronautikai verzió szerint Mózes és később más bibliai alakok is, mint például Ezékiel, egy földönkívüli civilizáció képviselőivel találkoztak. Ezt a verziót a repülő eszközök leírásán kívül más konkrét bizonyíték nem támasztja alá. De mint ahogy azt az előző verzióban leírtam, repülő eszközzel az ókori vagy az azt megelőző kultúrák is rendelkezhettek, éppúgy, ahogy atomenergiával. Ha a frigyládáról nem bizonyosodik be, hogy egy kozmikus adó-vevő készülékként szolgált, úgy ezt a verziót semmi sem erősíti meg jobban, mint az előzőek bármelyikét.

Számomra leginkább az elveszett civilizációkkal kapcsolatos elmélet tűnik logikusnak, ám legfontosabbnak azt tartottam, hogy rávilágítsak arra, miszerint történelmünk legrejtélyesebb tárgya sokkal közelebb áll napjaink technikai civilizációjához, mint a történelem során bármikor. Azt, hogy igazam van vagy sem, Önöknek kell eldönteniük...

II. Grüll Tibor: Újabb tervek a jeruzsálemi Templom-hegy jövőjéről - az „Ősújszentély” születése
(megjelent a a Hetek 2000. szeptember 23-i számában)

Az elveszett frigyláda elveszett lakhelye

Aki egy kicsit is ismeri a Bibliát és az ókori Izrael történetét, az tudja, hogy Salamon király óta Izrael életének középpontjában a jeruzsálemi Szentély állt. (Ennek teljes történetét áttekintettük egy korábbi cikkünkben: Hetek 1999/1. szám, Ahol Isten lakott.) Az i. e. 586-ban elpusztított Első Szentélyt a babilóni fogságból hetven év múltán hazatérő zsidók újra felépítették; majd ezt a Második Szentélyt a római legiók pusztították el i. sz. 70-ben. Azóta, a diaszpóra csaknem kétezer éve alatt a zsidók sohasem feledkeztek el róla: naponta imádkoztak újra felépüléséért, s emlékére házuk bejárata felett egy követ/téglát bevakolatlanul hagytak. S bár azóta Izrael állama megvalósult és Jeruzsálem újra a zsidók fővárosa lett, a Templom építése fél évszázadon át szóba sem kerülhetett. Ennek két igen fontos oka volt – tegyük hozzá: mindeddig. Először is, a Templomhegy (mai arab nevén Harám as-Saríf, azaz „magasztos szentély”) az 1967-es úgynevezett hatnapos háború alatt került csak néhány napra izraeli fennhatóság alá, azt mind a mai napig a Waqf nevű, jordán illetőségű iszlám hatóság felügyeli. Másodsorban, mivel a jeruzsálemi Szentély, és különösen annak legbelsőbb része, a frigyládát tartalmazó Szentek Szentje (debir) az Örökkévaló szent és dicsőséges jelenlétének, a sekínának adott otthont, a zsidók véletlenül sem akarták jelenlétükkel megszentségteleníteni azt. Mivel nem tudjuk, hogy a tizennyolc hektáros Templomtéren pontosan hol állt a Szentek Szentje, a rabbik egész egyszerűen megtiltották, hogy zsidók a Harám területére lépjenek.

A tudósokat azonban kevéssé izgatták a politika és a vallás tilalomfái: ők az elmúlt fél évszázad alatt is buzgón keresték az egykori Szentély nyomait. A kutatások kiindulópontját általában a mindössze 10 x 10 méteres, kocka alakú Szentek Szentjében lévő alapkő (even setija) meghatározása jelentette, amelyen a frigyláda nyugodott. Mivel a Harám közepén magasodó Sziklamecset éppen egy ilyen kőtömb fölé épült, kézenfekvő volt a megoldás: a zsidók Szentélyét az iszlám világ szent helye alatt kell keresni. Erre az elméletre vezethető vissza azoknak a fanatikus zsidó vallási csoportoknak erőszakos fellépése, akik a Templomteret egyszerűen „meg akarták tisztíttani” a mohamedán jelenléttől. (1969-ben az Al-Aksza mecsetet gyújtották fel; 1982-ben pedig az ultraortodox Kach párt akarta felrobbantani a Sziklamecsetet.) A régészek azonban az utóbbi harminc évben olyan elméleteket állítottak fel, amelyek bizonyítása esetén az ilyesfajta radikális megoldásra nincs többé szükség.

1979-ben egy ferences szerzetes, Bellarmino Bagatti állt elő azzal az elgondolással, hogy az eredeti zsidó Szentély nem a mai Sziklamecset helyén, hanem attól délebbre, valahol az Al-Aksza és a Sziklamecset között állhatott. Ezzel egyidőben egy Tel Aviv-i mérnök, Aser Kaufman tette közzé elméletét, mely szerint a Templom a Sziklamecsettől északra található nyílt, beépítetlen térségen feküdt. Az even setija pedig nem a Sziklamecsetben található kőtömb, hanem a „Szellemek kupolája” nevű kis kápolna alatt látható sziklatömb lehetett. Kaufman elmélete hamarosan széles körben népszerűvé vált, hiszen azt számos – irodalmi és régészeti – forrás támasztja alá, s ráadásul lehetővé tenné az Új Szentély felépítését is. Egy további elképzelés szerint, amelyet Slomo Goren főrabbi vall magáénak, a Szentek Szentje a Sziklamecseten kívül, attól nyugatra helyezkedett el. Goren a hatnapos háború alatt végzett a helyszínen méréseket, elméletének közzétételekor ezekre hivatkozott. Erre a megoldásra hajlik a Templomhegy Hívei nevű mozgalom is. A hivatalos izraeli régészeti álláspont azonban továbbra is hajthatatlan: szerintük mind az Első, mind a Második Templom pontosan a mostani Sziklamecset helyén állt: „Bátran állíthatom, hogy a Templom pontosan ott állt, ahol ma a Sziklamecset látható a Templomhegyen. Szeretném kimondottan és világosan hangsúlyozni, hogy hitünk szerint a mecset alatti szikla pontosan a Szentek Szentjének valamikori helye” – nyiltakozta Dan Bahat régész egy 1991-es interjújában. Egyelőre azonban Dan Bahat is csak „saját hitére” tud apellálni a kérdésben, mivel ásatási eredményekre ő sem támaszkodhat. A mai napig sem állíthatjuk teljes bizonyossággal, hogy a Sziklamecset az égőáldozati oltár, vagy a Szentek Szentje helyén épült-e fel. A kérdésre egyrészt a Templomtér körül (a zsidó negyedben) ma is zajló ásatások, másrészt a Nyugati fal alagútjában radar- és lézerberendezésekkel végzett kutatások, harmadrészt műholdas technikával (molekuláris frekvencia generálásával, amely a föld alatti dolgokat is látható teszi) végzett felderítések adhatják meg a végleges választ. A lényeg azonban az: Szentély egykori fekvésének kérdésére ma már nem csak egyetlen válasz adható.

A világbéke alapköve?

Az utóbbi néhány évben a jeruzsálemi Templomhegy kérdése a szemünk láttára vált bizonyos fanatikusnak bélyegzett vallási csoportok „belügyéből” fontos világpolitikai tényezővé. A 90-es évek elején még Izraelen belül is csak egy szűk kisebbséget érdekelt a Harmadik Szentély felépítésének lehetősége és nagyjából mindenki egyetértett azzal, hogy a Templomhegyen – legalábbis vallási célból – semmi keresnivalójuk nincs a zsidóknak. Azután lassan-lassan olvadni kezdett a jég. 1995-ben már a jesivák hallgatóit is felvitték a Hegyre, hogy a rabbik megmutogassák nekik az épületeket, s a hegy szélén lévő oszlopcsarnokokban csendesen imádkozzanak. A közelmúltban jött létre a Szent Hely Mozgalmak Egyesült Szervezete, Hillel Weiss, a Bar Ilan Egyetem professzora vezetésével. Weiss és társai aláírásgyűjtő mozgalomba kezdtek annak érdekében, hogy változtassák meg azt a tövényt, mely szerint a zsidók vallási okokból nem mehetnek fel a Templomhegyre.

Az izraeliek közében egyre népszerűbb a Harmadik Templom felépítésének gondolata is, különösen mióta kiderült, hogy az elmúlt évben a Templomhegyet kezelő Waqf szervezet óvatos becslések szerint is 6000 tonna földet dózerolt ki a Templomhegyből, felmérhetetlen és helyreállíthatatlan pusztulást okozva ezzel a régészeti rétegekben. Az elmúlt hónapok történései pedig arról szóltak, hogy az eddig a Templomhegyen zsidó jelenlétről hallani sem akaró iszlám vélemények is hajlanak a kompromisszumra. Mint arról lapunk már beszámolt, a Ramallah közelében levő Dir Qadis település sejkje, Abu Sallah, valamint a tékoai telepesek rabbija, Menahem Fruman közös rendezési tervet terjesztett elő idén júniusban egy brazíliai konferencián. „Az általános nézet szerint a mecset [ti. a Sziklamecset] a szentség miatt tiltás alá eső területen kívül épült, amely a zsidó jog szerint, körülvette a Szentélyt. Ilyenformán az a tény, hogy a muszlimok az Al Aksza-mecsetben imádkoznak, nem mond ellent a zsidó vallási elveknek.” A rabbi és a sejk kifejezték meggyőződésüket, hogy ily módon az „alapkő [ti. a Szentély alapköve], amely köré a világ épült, az izraeliek és palesztinok közötti béke alapkövévé válhat.”

Úgy tűnik, az eddig minden „vallásinak” minősített kérdéstől mereven elzárkózó politikusok is keresik az ügyben a megoldást, amely egyre inkább a nemzetközi ellenőrzés felé mozdul el. Ahmed Korei, közismertebb nevén Abu Ala, a Palesztin Törvényhozási Tanács elnöke – sokak szerint Arafat legesélyesebb utódja –, a strasbourgi Európa Parlament szeptemberi ülésén így nyilatkozott: „Ki kell jelentenem, hogy Jeruzsálem mindkét része, kelet és nyugat egyaránt az egységes, nemzetközi Jeruzsálem részévé kell hogy váljon. Jeruzsálem nem csak Izrael vagy Palesztina fővárosa, hanem az egész világé.” A legfrissebb hírek szerint Ehud Barak izraeli miniszterelnök a 2000. szeptember 19-én tartott kormányülésen elvetette a Templomhegy feletti teljes iszlám ellenőrzés gondolatát, belügyminisztere, Josszi Beilin, a Jerusalem Postnak adott interjújában pedig arról beszélt, hogy fel kellene újítani az 1995-ös Beilin–Abu Mazen-tervet, amelynek lényege, hogy a Templomhegy a szent helyeknek kijáró területenkívüliséget élvezne. Terve szerint – nyilatkozta Beilin – „a hegynek egy a követségekéhez hasonló jogi státuszba kellene kerülnie”. Egy nappal később, tették közzé a hírügynökségek azt a közös amerikai–francia tervet, amelynek értelmében a Templomhegyet az ENSZ Biztonsági Tanácsának felügyelete alá helyeznék. Hogy végül is milyen döntés születik az ügyben, az még a jövő titka. Mindenesetre a Templomhegy feletti iszlám hegemónia sokáig áttörhetetlennek tűnő betonfala az izraeli és nemzetközi nyomás hatása alatt egyre inkább repedezni látszik.

III. A Balti tengeren fekvő Bornholm sziget
- a frigyláda és a Szent Grál helye? -

Ez a hely, ahol egyesek szerint a templomos lovagok mintegy 830 évvel ezelőtt elrejtették a Grált. Az erről szóló könyvet egy brit és egy dán szerző, bizonyos Erling Haagensen és Henry Lincoln írta.

Az egész dolog annál is bonyolultabb, mivel senki sem tudja, hogyan is nézett ki a kehely, melyben egyesek szerint Krisztus vérét fogták fel, mások szerint ebből ivott az Utolsó Vacsorán az apostolokkal - mi több, mások azt állítják, nincs is szó konkrét, fizikai tárgyról. A keresés folyt már Skóciában, Etiópiában, Spanyolországban, sőt Kanadában is – a legutolsó nagy expedíciót maga Hitler kezdeményezte, akinek bizonyos náci körökkel együtt szorosabb kapcsolata volt az ezotériával, és aki szilárdan hitt létezésében.

A Templomosokat – teljes nevükön Krisztusnak és Salamon sírjának szegény lovagjai rend – a XII. század elején alapították Burgundiában, és kör alakú templomaikat egy nyolcszögű geometriai terv alapján emelték, melynek mintája valószínűleg Jeruzsálemből való. Archeológiai ásatások és a XX. században fellelt iratok szerint a Templomosok 1118 és 1127 között a jeruzsálemi Templom-hegynél jártak, és küldetésük az akkori források szerint sikeresnek bizonyult, azaz megtalálták a Grált és a Frigyládát. Az új könyv szerzői szerint a rendet alapító nemesek Bornholm szigetéről származtak, ezért rejtették volna el éppen itt a két kincset.

A sziget ma Dániához tartozik, és mintegy félszázezer állandó lakója van. A szerzők azokból a bonyolult megmunkálással készült aranyfigurákból indulnak ki, melyeket a helyszínen találtak 1985/86-ban. Az összesen mintegy háromezer szobor készítésének idejét arra az időre datálják, amikor az a frank király uralkodott, akinek családja Dávid közvetlen utódainak vallotta magát. Az ő utódaik telepedtek le később Burgundiában. Az írók szerint a Templomosok ennek alapján a Grál és a Frigyláda jogos örökösei, és rámutatnak arra is, hogy a hatágú csillag és a bornholmi templom azonos geometriai formák.

A kutatás tehát megkezdődött, és a remény ugyanaz, mint több száz éve: ám hogy a valóság mi, azt csak kevesen vélik a legújabb elképzelés által megismerhetőnek. A mai kutatókat mindenesetre aligha érdekli mindaz a misztikus erő, amit e tárgyaknak tulajdonítanak azok, akik a legendát ezoterikus oldalról közelítik meg. Ha tehát valóban a kicsinyke bornholmi templom rejti a két kincset, jó lesz vigyázni: Spielberg óta tudjuk, hogyan jártak a nácik és Indiana Jones, amikor megtalálták őket... Pedig az csak film volt, és mint tudjuk, a valóság sokszor sokkalta borzalmasabb a fantáziánál...

(Forrás: itt)

IV. Parsifal - a Grál és frigyláda azonos?

Ma már tudjuk, hogy a XV. Században megjelenő Arthur-mondakör alapjait a XII. századi grál-történetek jelentették. E művekben viszont a Grálnak semmi köze Arimateai József kupájához, Jézus kelyhéhez. E művekben valami sokkal misztikusabb, titokzatosabb tárgyról esik szó.

Az első irodalmi és történelmi leírás a nagy francia költő, Chrétien de Troyes Conte du Graal című művében található, amely 1182-ben befejezetlenül maradt. Ebben a történetben a Grált egy szűz vitte magával, ám magának a tárgynak a leírása igencsak homályos: A Grál színtiszta finomított aranyból készült, amelybe számos drágakövet foglaltak bele. "A legdrágább és legragyogóbb ékköveket égen-földön." A Grálról nem derül ki, hogy kehely, serleg vagy kupa lett volna, bár a szövegkörnyezet szerint ezek valamelyikének értelmezte a szerző.

Így hát ez a pompáról és gazdagságról uralkodó Grál semmiképp sem lehetett azonos a szegény ács Arimateai József kupájával, hiszen az feltehetően egy agyagból égetett edény volt. A Conte du Graal-ban leírt tárgy viszont mágikus tulajdonsággal is bír: erős fényt bocsátott ki magából, amely minden más fényt elnyomott. Csupán érdekesség, hogy Troyes művében már megjelenik egy ősi angol király, akit Troyes a lovagi udvariasság és erény, valamint a lovagi szerelem példaképének állított be. Ez a király nem más, mint Arthur, a későbbi évszázadokban legendássá vált uralkodó.

Troyes homályos és befejezetlen művének mintegy folytatása található meg a legismertebb Grál leírásban, a német Wolfram von Eschenbach 1195-1210 között íródott Parsifal című művében. Eschenbach számos részletet egyenesen a Conte du Graal-ból vett át, és maga az Arthur-mondakörrel kapcsolatos történet is megmaradt. Az egyetlen és lényeges különbség, hogy a Grál átváltozáson ment keresztül. A Parsifal-ban a Grál egy titokzatos kő, amit szintén egy tiszta szívű szűz vigyáz, és amit ha meglát az ember, "attól a naptól fogva nem halhat meg."

A Parsifal-ból kiderül, hogy ha 200 évig nézi ezt a követ az ember, akkor is ugyanolyan marad, vagyis nem öregszik. A Parsifal sem említi, hogy a Grál azért lenne "szent tárgy" mert abban Krisztus vérét fogták fel, sőt mára egyre nyilvánvalóbb, hogy a Parsifal tulajdonképpen a templomos lovagok első titkos kézikönyve volt, amely útmutatást adott a frigyláda felkutatása kapcsán szerzett titkos információkról, és magáról a frigyládáról.

A XX. századi kutatások szerint Wolfram von Eschenbach feltehetően tagja volt a Templomos Lovagrendnek, de mindenképpen szoros kapcsolatban állt az 1118-ban alapított renddel, amelynek tagjai 1119-1126 között kutattak a Jeruzsálemi Szent Sír templom környékén, ahol évszázadokkal korábban Salamon temploma állt, az a templom, amelyben a frigyládát őrizték. A Templomosok olyan ereklyéket és kéziratokat kerestek, amelyek a zsidó vallás és az ókori Egyiptom titkos mágiáinak lényegét adták, és amelyek némelyike egészen Mózes idejéig nyúlt vissza. Ezt testesítette meg az Ószövetségből ismert frigyláda, amelyet a titkos rend lovagjai nem leltek meg, de szinte biztos, hogy tudomást szereztek a hollétéről, és az is bizonyos, hogy valami titokzatos dologhoz még hozzájutottak Jeruzsálemben. Ezt a valamit Franciaországban az ekkortájt épülő és csak 1225-ben befejezett első gótikus templomban, a Chartres-i Székesegyházban helyezték letétbe. És valóban, a katedrális északi kapuján van egy kis dombormű, amin a Grálra utaló felirat áll, míg a katedrális északi kereszthajójában együtt ábrázolják a Grált, a Frigyládát és az Etiópiai Sába királynő szobrát, akinek fia, Menelik lopta el Salamon templomából a Frigyládát. Ebből többen arra következtettek, hogy a Templomosok, akik a gótikus építészet bevezetőjeként is ismertek, tudták, hol rejtőzik a Frigyláda, és megtalálták magát a Grált.

Eschenbach Parsifal-ja viszont arra utal, hogy a Grál nem más, mint a Frigyláda alteregója. Erre utal, hogy a Grál egy furcsa kő, olyan, mint a Frigyládában található mózesi kőtáblák is. A Grál ugyanúgy jövendőmondó képességgel rendelkezett, mint a Frigyláda, amely a Biblia szerint gyakran szolgált orákulumként az izraeliták számára. A Bibliában több helyen is olvasható, hogy "megkérdezték az Urat, mert ott volt abban az időben a Frigyláda…" Az Ószövetségből tudjuk, hogy a Frigyláda egyfajta adó-vevő volt az úr és Mózes között, amely a Grálhoz hasonlóan írásos szöveget és rajzokat is átadott birtokosainak. (Így kapta meg Dávid király a Frigyláda őrzésére hivatott Salamon templomának tervrajzát.)

A Parsifal szerint a Grált "egy csapat angyal hagyta a földön, s aztán magasra emelkedtek a csillagok fölé". Ha nem a földönkívüliekre gondolunk, akkor a Grált ugyanúgy isteni eredetűnek kell tekintenünk, mint a Frigyládában elhelyezett Tízparancsolatot tartalmazó két kőtáblát, amelyeket Mózes a Sínai-hegyen kapott Istentől. A legszembetűnőbb hasonlóság azonban a Grál és a Frigyláda között az, hogy mind a kettő sugárzást bocsátott ki magából, és mind a kettő színaranyból készült…

Bár a Grál olyan nehéz volt, hogy csak tiszta szívvel és lélekkel lehetett megmozdítani, "Bűnös halandók képtelenek felemelni a helyéről..", mégis eltűnt, és egy Terra Salvaesche nevű helyre került. A helyet Wolfram von Eschenbach tanítványa, Albrecht von Scharfenberg azonosította be, amikor 1270 és 1275 között megírta a Parsifal folytatásaként is tekinthető Az ifjabb Titurel című könyvét. Az Eschenbach halála után 15 évvel megjelent mű szerint Terra Salvaesche azonos János pap országával, azaz János király földjével, amelyről ma már tudjuk, hogy nem más, mint Etiópia. Az a hely, ahol a Frigyláda jelenleg is megtalálható, és amelynek keresztény hagyományait a Frigyláda felkutatására ideérkezett keresztes lovagok alapozták meg.

Ezek szerint nem kell már tovább keresnünk a Grált hiszen nyilvánvaló, hogy az azonos a Frigyládával? Sajnos a válasz korántsem ilyen egyszerű, hiszen az Arthur-mondakör legendái legalább annyi titkot és megválaszolatlan rejtélyt tartogatnak még, mint amennyit Chrétien de Troyes vagy épp Wolfram von Eschenbach Grál-legendái megmagyaráznak.