a) A perek menete:

- vád alá helyezés

A boszorkányüldözők: falvakban, városokban szaglásztak, ismerték a boszorkányok tanait, de ők nem vettek részt a perben, csak információkat szolgáltattak a vádlottról.

A vádlottak többsége szegény (Magyarországon pl. csak egy nemes nő volt a vádlottak között, polgár is csak kevés) és nő. Angliában emellett jellemzően öreg. Gyakran javasasszonyok, bábák, koldusok.

A vádlók: gyakran irigyek, féltékenyek, esetenként paranoid képzelgők, de az inkvizíció elfogadta gyerekek vallomását is.

A vád: külső megjelenés, kísérő szellemek, gyógyítás, jóslás, halál- vagy károkozás boszorkányság révén, viharkeltés, szerződés az ördöggel, szombati összejövetelek, de a boszorkányság mellett gyakori vád volt a paráznaság, házasságtörés is.

- próbák, vallatás, kínzás

Próbák: a boszorkányságot bizonyítandó különböző próbáknak vetették alá a vádlottat. Először is leborotválták egész testét, nehogy valamilyen démon elbújhasson a szőrzetében. Majd ördögi jelet, stigma diabolicumot kerestek rajta, mely érzéketlen a fájdalomra és nem vérzik. Ennek megtalálásához hegyes tűvel szurkálták végig az áldozatot. A vízpróba során a vádlott jobb hüvelykujját összekötötték a bal nagylábujjával, majd keresztbe is, aztán vízbe vetették. ha elsüllyedt, ártatlan volt, ha nem, akkor bűnös, hisz nem ember. A boszorkányokról köztudott volt, hogy visszafelé mondják a Miatyánkat és ezért találták ki azt a próbát, hogy a kínzások, vallatások során el kellett mondania a Miatyánkat pontosan, nyelvbotlás nélkül. A gondot az okozta sokszor, hogy mire sor került erre, a vádlott már remegett a félelemtől és a fájdalomtól. Leírtak egy esetet, mikor egy nőnek majdnem sikerült e próbát kiállnia, csak egyetlen szócskát hagyott ki: a "Ne vígy minket kísértésbe" sorból a "ne"-t.

Vallatás, kínzás: Angliában nem volt divat, csak a közvetett kínzás, pl. alvásmegvonás, járkáltatás vagy hogy a vádlottat sóval etették és nem adtak neki inni. Európa más részein ennél sokkal kegyetlenebb módszereket fejlesztettek ki. Néhány közülük: nyújtás kínpadon, hüvelykszorító, spanyolcsizma, izzó vasak és fogók, turcas (köröm-letépő), csigahúzás, gyakran súlyokkal. Ha a vádlottak kényszer alatt sem vallottak, biztosra vették, hogy az ördög hatalma alatt áll. Az áldozatnak tehát semmi esélye sem volt.

- ítélkezés

Az üldözéseket kezdetben az inkvizíció végezte, majd a világi hatósággal együtt, végül a világi hatalom vette át. Nem csak a katolikus egyház, a reformált egyházak is részt vettek a perekben, Kálvin és Luther élen járt a boszorkányok elleni hadjáratban. A katolikus országokban a boszorkány fogalma alá vették a protestánsokat is, így az ördög híveként őket is megégették. Az egyik leghírhedtebb bíró Pierre de Lancre francia jogász volt, aki 1609-10 között 600 embert végezetett ki.

- kivégzés

A vallomást felolvasták és részletesen taglalták az egybegyűltek előtt. Ezzel megalapozták az egész eljárás legitimitását és erősítették a nép hitét a boszorkányokban. A kivégzés nagy látványosságnak számított, harang- vagy trombitaszó figyelmeztette a népet az eseményre. A kivégzés költségeit, csakúgy, mint a teljes per és a vallatás költségeit is az áldozat elkobzott vagyonából fizették vagy annak családjára hárították.

b) Pertörténelem

- Európa és Észak-Amerika

A 10. században az egyház a Canon Episcopi című dogmában fejtette ki véleményét, mely szerint a boszorkányok állításai fantazmagóriák, elmezavar következményei. Ez az álláspont a 15. századig meghatározta az egyház politikáját. A 15. század végén elindul a feudalizmus bomlása, a parasztság tömegesen veszti el földjét és tönkremegy, a városokban és vidéken egyaránt nő a csavargók, koldusok száma, felkelések mindenfelé, az egyház szerint mindennek a oka, hogy előretörtek az ördög seregei. 1484-ben VIII. Ince pápa kiadja bulláját (Summis desideratus), melyben leírja a boszorkányok tevékenységét. Ő kérte fel Sprengert és Institorist a Malleus maleficarum megírására, mely 1486-ban jelent meg.

Országonkénti jellemzés: Németország vezet az üldözés terén, Quedlinburgban egy napon 133 főt égettek meg, egy Trier tartományi faluban pedig mindössze két nő maradt életben. Würzburg városában két év alatt (1627-29) 157 halálos ítéletet hoztak, köztük 9-12 éves gyerekeket, fiatal szép lányokat, idegeneket is.

Franciaországban jellemzőbb volt a politikai indíték, a vagyonszerzés. Itt több esetet is feljegyeztek, amikor az ördög apácákat rontott meg.

Angliában I. Jakab idején erősödött fel a boszorkányellenesség, különleges nyomozók járták az országot, boszorkányok után kutatva. Egyik leghíresebb közülük Matthew Hopkins, aki 20 shillinget kapott minden feljelenés után. Angliában tilos volt a vádlottak kínzása és nem gyakran alkalmazták, esetleg alvásmegvonást.

Németalföld: A 17. század legelején folytak perek főleg. E korban Hollandia volt gazdaságilag és politikailag is a legfejlettebb és legműveltebb állam, itt már 1610-ben betiltották a boszorkánypereket.

Olaszország: mindvégig az inkvizíció kezében maradtak a perek, nem vette át világi hatóság. Észak-Itáliában sok áldozata volt.

Észak-Amerikában a 17. század végén több áldozatról is tudunk. Leghíresebb eset a salemi boszorkányok pere, 1692-ben.

Az áldozatok száma bizonytalan, mert sok irat elveszett, és sokszor nem is volt per, a megijesztett babonás lakosok maguk végezték el az ítéletet. Szerény számítások szerint is közel egymillió kivégzett boszorkány volt, egyes becslések szerint ennek akár kilencszerese is lehet a tényleges számuk.

- Magyarország

A 11-től a 18. századig folytak maleficium (varázslással, boszorkánysággal való rontás) bűne miatt perek A hazai joggyakorlat nem tekintette kivételes bűnnek a boszorkányságot, ugyanúgy járt el, mint gyilkosság esetén. Néhol ugyan előfordult, hogy vízpróbára került sor, de a Nyugat-Európában alkalmazott kínzásokat nem alkalmazták, és arra sincs példa, hogy kisgyermek lett volna a vádlott. Nem egyházi bíróság (inquisitio) elé állították a vádlottakat, nem a Malleus maleficarum külföldön kötelező kódexe volt az irányadó, hanem világi ítélőszékek (megyei és városi hatóságok, pallosjoggal rendelkező intézmények és uradalmak úriszékei) ítélkeztek fölöttük.

A 18. században már vadabb vádak is elhangzottak, például egy hetvenéves nagyszebeni nőt a Sátánnal való közösüléssel vádoltak és azzal, hogy "éjjel-nappal kirepül". Lefejezték és máglyán elégették. Klasszikus vádnak számított, hogy az illető a Gellért-hegyre vagy Rudashalomra (Hódmezővásárhely mellett) jár. Az egyik szegedi esetet a Frankfurter Zeitung is megírta, erősen kiszínezve. Csak két "tömeges" boszorkányégetés ismert: 1728, Szeged (9 elégetett egy napon) és 1738, Debrecen (3 elégetett egy napon).

Győrben a Széchenyi tér Kazinczy tér felőli részén állt a pellengér, a múzeummal szemben a régi városháza és a Lloyd közötti téren, a Theathrumon pedig a nemesi vesztőhely. Itt végezték ki a lőcsei fehér asszonyt és itt égették meg 1688. április 7-én a bűbájossággal vádolt Bolla Orsolyát.

A 18. század elején az uralkodó osztály és az értelmiség is rendületlenül hitt még a boszorkányokban, Mária Terézia 1756-os rendeletében elsőként kel az áldozatok védelmére. Magyarországon összesen kb. ezer per zajlott, de ezek közül csak 500 ítéletet ismerünk. Minimum 200 perben hoztak halálos ítéletet, sok esetben száműzetés, botozás volt a büntetés.

- Perek alkonya

A 18. században a démoni hatalmak ellen a vallás eszközeivel harcolhattak. Az inkvizíció helyét az ördögűzés és a népi mágia foglalta el. A romantika korában a boszorkányság az okkultizmus egy újonnan értékelt műfaja lett, mely többé-kevésbé népi mágiának tekinthető.

A pereknek elsőként Hollandia vetett véget, aztán Anglia, majd Franciaország és Ausztria után Magyarország, végül Lengyelország, Svájc, Németország is betiltotta a boszorkánypereket. Az egyik legutolsó európai per Lengyelországban, Poznan hercegségben 1793-ban zajlott (bár 1776-tól törvény tiltotta). Feltűnően sokáig tartott a boszorkányüldözés Mexikóban, ahol még 1877-ben is zajlott égetés. A világtól elzártabb területeken, pl. frank Svájcban a 20. század közepéig éltek boszorkányok és az emberek hittek a varázslásaikban. Szélsőséges esetek még a 20. század második felében is előfordultak, pl. 1976-ban Frankföldön egy Anneliese Michel nevű diáklányból két lelkészével űzette ki a püspök az ördögöket, jelesül Lucifert, Nérót, Hitlert, Júdást és Káint. Később a lelkészeket gondatlanságból elkövetett emberölés vádjával bíróság elé állították.